background image

A végső győzelem

type

A világcsoda

Mindent ezért a pillanatért tettél. A fehér és arany színben pompázó, ember emelte hegy a lépcsőzetes kertsorokkal és folyókkal szinte földöntúli módon tükrözi a napfényt. A legnagyszerűbb eredményed. Egy világcsoda felépítésével beírod magad Travian történelemkönyveibe. Az egész játékvilág azért verseng, hogy elérje ezt az emberi csúcsteljesítményt, de csak egyetlen klán lesz sikeres.

Coming soon

A nagy finálé

Üdvözlünk a végső kihívásban. A sikerhez korábban ismeretlen méretű hadseregekre és nyersanyagmennyiségre van szükség. Klánodnak hihetetlenül jó teljesítményt kell nyújtania, hogy megszervezze a világcsoda építését, és megvédje azt a kiszolgáló többi játékosának egyesített ereje ellen – mindeközben a saját védelmére is kellő figyelmet fordítva. Továbbá meg kell semmisítened ellenfeleidet, hogy biztosan ne lopják el előled a show-t. A verseny elindult!

„Érd el a létező legnagyobb emberi csúcsteljesítményt!”
type

Ősi ereklyék

Kalandozásod során találkozni fogsz egy régi civilizáció, a natarok erődítményeivel. Manapság már csak árnyékai korábbi nagyságuknak, de bátorságuk és leleményességük még mindig páratlan. Lassan a többi nép felülmúlta őket méretben, így a natarok elrejtőztek, és a hátramaradt ereklyéiket védelmezik. Ha megszerzel egy ilyen ereklyét, elmondhatatlan erő kerül a kezedbe. De legyél óvatos – az egész világ figyeli őket. És te leszel a figyelem középpontjában.

Coming soon

Furcsa erők

Az ősi tudás ezen ereklyéi az átlagos ember számára elképzelhetetlen erővel rendelkeznek. Tedd az egyiket a faludba, és figyeld, hogyan lesznek épületeid még erősebbek, és falaid áthatolhatatlanok. Más ereklyék katonai erődet növelik, és lehetővé teszik, hogy katonáid sokkal gyorsabban fejezzék be a kiképzést. A legegyedibb ereklyék olyan erővel rendelkeznek, amely a teljes birodalmadra hatással van – a legdélebbi államtól az északi határokig.

Merész kalandok

Te vagy a falud hőse. Lesznek olyan veszélyes lehetőségek, amelyeket csak a legerősebbek tudnak elvállalni. A pletykák halálos szörnyekről, kísértet őrizte kincsekről és segítséget kérő kiáltásokról szólnak, amelyek egyetlen célja, hogy csapdába csaljanak. Ezek mind téged hívnak. Indulj kalandozni, és egy kis szerencsével rengeteg nyersanyagot, kincset és erős fegyvereket fogsz találni.

Éves speciális változatok

Mindig izgalmas, új funkciók találhatók a Travian: Legends éves különkiadásában. A klánok legutóbb az ősi európai tartományok feletti uralomért harcoltak. A csapatmunka még fontosabb, mint korábban, mert csak a többséget uraló klán képes a regionális hatalom megszerzésére és fenntartására. A játékosok közös fejlesztéseket is támogathatnak az olyan területeken, mint a fémöntés vagy a kereskedelem, melyekből a klán minden tagja hasznot húzhat.

„Rejtélyes erők várják, hogy felfedezzék őket…”